Ha Robogó, akkor Webrobogó!

 Rendelje meg Webházunkból.

forrás: motorinfo.hu

Szöveg: doki

Csak másodvéleményt adhatok, hiszen az elmúlt ősszel már olvashattatok a Fuocóról. Bevallom őszintén, a Star Wars hullámból kimaradtam, az asztmást mímelő fekete sisakos és az ellene ügyködő lézerkardos jéghidegen hagynak, azonban még így is emlékszem egy kis buta robotra, ami utóbb kiderült, droid. Ő C3-PO, mint az utánanézés közel ötpercében megtudtam, kinek csodálkozó kerek okulárjaira asszociáltam a Fuoco láttán. Zárójel bezárva. Fura egy járgány ez a Gilera. Mindenekelőtt mocskosul le tudja fárasztani az embert, ha lefárasztják az embert, márpedig a napjában húszszor végighallgatott ’jé, ennek véletlenül van három kereke’ elmés eszmefuttatásokra komolyan válaszolni nem lehet. Akkor most elárulom a titkot. Nem, nem véletlen. Ilyenre tervezték eztet, bezony. Felárban van hozzá negyedik kerék, és akkor úgy hívják autó. Csak vicceltem.

Hihetetlenek az emberek. Édesanyám meglátta, kell neki ilyen, kedvesem meglátta, neki is kell ilyen. De miért is, tisztelettel? A plusz egy kerék valóban extra tapadást és így biztonságot ad? Röviden igen. Hosszabban nem. Legalábbis nem azt a biztonságot, amire a motorozni nem tudó családtagok vágynak; ha szabadpórázra engedjük a Fuocot, zokszó nélkül eldől. Viszont a döntögetésben szűzkezek kivételével a kvalifikáltabb motorozási tudással megruházottak kifogyhatatlan örömforrást találhatnak a háromkerekűben.

Nehéz véleményt alkotni a motorról, annyi minden kavarog a hányattatott sorsú tesztelő fejében. Ám ki kell mondani, ez a motor baromira nem praktikus. A dugókban nem lehet elférni szinte sehol. Csak ülök a C-3PO hosszúra nyúlt nyergében, és nem haladunk, de egyáltalán. Maga az érzés, hogy egy robogóval ki kell várnom a helyemet a forgalomban, mint egy normális ember, teljesen abnormális képzeteket szül bennem. Ezt csak erősíti a Fuoco feltűnési faktora, miszerint mindenki engem bámul. Elmerozzantnak néznek, vagy kivagyi csávónak, pedig egyiknek sem tartom magam. A motor eleje, mint faltörő kos boltosul előttem, nincs kiút. Azonban győznek a tények, és a józanész. Robogón ülök a kutyafáját, hát haladni tessünk. Budapest autóállományának nyomós hányadát nem szívesen zúznám le, így olyan illegális utakra késztet a Gilera, mely már az én gusztusomnak is telít. Motorozás az épp üresedő szembejövő sávban, villamospótló-móka a négyes-hatos vonalán. Szégyellem magam, úgy istenigazán, de pont emiatt szinte vártam, hogy vissza kelljen adni a Fuocot. Egyszerűen túl sok csínyt kellett ahhoz vállalni, hogy ne mumifikálódjak a csúcsforgalomban.

Az ötszáz köbös erőforrástól többet várnék. Egy robogóba nem kellenek persze aszfaltrongyoló newtonméterek, meg agyszaggató csúcsteljesítmény, de ez a motor úgy megy, mint egy 250-es kétkerekű társa. Nyilván azért, mert az előre épített futómű felépítménytől nagyon nehéz lett a motor. A 100-ra gyorsulást nem volt türelmem stopperrel kivárni, és habár a gyári adat százötvenplusz a végsebességre vonatkoztatva, én 140-nél nem mertem vele többet menni. Ezekben a tartományokban igen izmos menetszéllel kell egymásnak feszülni. A Fuoco orrának legkiállóbb pontjától kezdve a fekete légterelőn keresztül két köbméterrel több levegőt kapunk orcánkba, mint amennyi egy normális plexi nélküli robogónál jönne oda. A fékek igen tisztességesen lassítanak, már-már harapnak, ha így jobban tetszik, de ami a gyorsításnál elődomborodott, az a lassításnál még szembetűnőbb: a Gilera Fuoco nagy tömeggel rendelkezik, 238 kilóval, de számomra ez többnek hatott.

Több forrásból is azt az információt kaptam, hogy ezzel a motorral megdöbbentő kanyarsebességgel lehet közlekedni. Ennek tudatában ültem a Gilera nyergébe, és a hazafelé vezető úton belementem egy olyan kanyarba száztízzel, amibe sportmotorral is hasonló tempóval szoktam beleborítani. Így látatlanban, kipróbálatlanul kicsit felelőtlenség volt, ahogy a kanyarbejárathoz érek, ez bennem is megfogalmazódik: hülye vagyok! Nincs mit tenni, dönteni kell, ha a több forrás csak viccelt, akkor vége a dalnak. Döntöm egyre mélyebbre a motort, a kormány önálló életre kel a kezemben, gyors nyolcasok egymásutánjaival hoz egyre kellemetlenebb helyzetbe. Nem tudom hogy, de valahogy túléltem a kanyart. Nem akartam elhinni, hogy mindenki csak blamált a kanyarképességeket illetően, úgyhogy elkezdtem kicsit ésszel, szisztematikusan próbálgatni, hogy mire képes a Fuoco. Fél nap elteltével teljesen ráéreztem a nyitjára. Ezt a motort ki kell ülni, mint egy sportmotort, és erőből rá kell terhelni a kormányra. Ha ezt megtettük, sínen fordulunk, az első futómű torzulásán jót derülő járókelőknek pedig elég egy intéssel nyugtázni, hogy igen, tudjuk, hogy királyok vagyunk.

A gallytörő csöveket nem tudtam mire vélni, terepre csak balesetnek álcázott gyilkolásra vinném ki a robogót. Ha garanciális futómű generálra vinnék vissza a Gilerát egy átkrosszozott vasárnap után, viccből sem hivatkozzunk a gyári képen látható sziklás ugrálásra. Mivel Budapest mellékutcái reális eséllyel vetélkednek a Badacsonyra felvezető gyalogos túraútvonal talajminőségével, így van némi sejtésem arról, hogy hány ilyen ugrást bírna a háromkerekű. Nem sokat. Én csak a János-hegyre robogtam fel vele, a gyalázatos kátyútengeren nagyokat nyögött a Fuoco – én meg csak sajnáltam őt a nyeregből, és kénytelen voltam a tempót egyre lejjebb venni. Maradjunk annyiban, hogy városba való a motor, meg a környékére. A rutinútvonalainkon meg lehet vele lapon fordulni, mert azt tudja nagy biztonsággal, és lehet örömködni, élvezkedni, integetni, és el lehet jutni egyik helyről a másikra. Elvégre is utóbbira készült.