Ha Robogó, akkor Webrobogó!

 Rendelje meg Webházunkból. 

forrás: motorinfo.hu

Szöveg: doki

Érezte a Gilera, hogy nyitni kell egy új szegmenst. Hiszen elbotorkálunk a száz meg kétszáz köbös nagyrobogókkal… de minek? Hova? Kinek van érkezése arra, hogy a gázmarkolatot kétállású kapcsolóként működtettesse, ha épp menni akar? A GP800 nem ez. Nem napjaink izomsorvadt berregője, nem egy kanyarodásban rutintalan maszatolás. A GP800 luxusrobogó. Bocsánat: A Luxusrobogó.

Eddig az automata és a robogó egyaránt egy lefitymált, lecsakozott, lenézett kategóriák voltak. Tipikusan az a hajóosztály, akinek senki nem szalutál vissza egy esetleges odaintésnél. A helyzet némileg változott, amikor a japánok előlopóztak a nagyköbcentis négyütemű, nagyfoteles robogókkal. A kanyarokban hintóként ringatózó darabok azonban aligha nyújtották a biztonság és a motorozhatóság érzését – hiába a potensebb tolóerő, ha az eredendően endorfint pumpáló kanyarok megtörik a harmóniát. A Gilera dzsípíje egy merőben más világ. Nem mondom rá, hogy motor. Nem teszem, lelkiismeretem nem engedi. Azonban a robogók között - azaz a kategóriába, melybe született - minden bizonnyal nincs ellenfele.

Megkapom a piros kis távirányítós kulcsot, végre magamévá tehetem őt. Békávébérletem úgyis lejárt, hát majd ezzel közlekedem a napokban. Döntő az első üléspróba, mint mindig, kicsit kockásan érzem magam a motoron, előre is kell dőlni, meg nem is, a lábamat előre tudom nyújtani, meg nem is, szóval furcsa. A hezitálást hamar belém fojtja a V2-es jellegzetes, de jelen esetben selymes hörgése. Megkapom az összes instrukciót, megjegyzem a kézifékhez mellékelt infókat, nyugtázok mindent. Induljunk már. Álló helyzetben csak a lábujjhegyem érintheti az aszfaltot, egy tenyérnyi felület alkot a két és fél mázsával statikai egyensúlyt – ez tiszteletet ébreszt a géppel szemben, csak óvatosan. Ahogy mozgásba lendülünk, az iménti félsz nyomban szublimál belőlem. Már a parkolóban is könnyeden billegek a GP-vel, pedig 235 kiló mozog alattam. Játékszernek érzem a robogó minden grammját, a súlyelosztás briliáns lett, ehhez nem fér kétség.

A főútra érve végre tekerhetek egyet a markolaton. Felzúg a vékettő. Ismétlem, zúg, nem üvölt, de nem is Zetorból jövő puskaropogás hagyja el a baloldali duplalövetűt, pedig markánsan visz előre a 840 köb ereje. Álmomban sem gondoltam volna, hogy egy 90 fokos V2-es blokkot ennyire lágyan is be lehet hangolni, pedig igen. Finoman adagolva a gázt finom reakciók ébrednek, ami városban a legnagyobb adu ász. Nyomatékos lett a GP, 160 km/h-ig különösen virgonc. Afelett is megy, vagy már inkább csak megyeget, főleg egy nagyköbcentis „igazi” motorkerékpárhoz képest – mindenesetre hosszabb nekifutás után 210 km/h-ig birkózza fel magát a mutató, itt azonban az elektronika dadogva kiált megállj-t az eszetlen száguldásnak. A Gilera ezen sebességtartományban már igen ingatagnak tetszett, bár valljuk be, nem ez a fő profilja a motornak. Álló helyzetből viszont hihetetlen agilis, olyan 4 másodperc alatt van 100-on, ez szerintem több mint elég. A fogyasztás sem pénztárcagyilkos, vad cibálás mellett is 6 liter körül jól lakik 100 kilométeren. Az automataváltó is precízen, rövid reakcióidővel teszi a dolgát. A motorfék hatás jelentem, teljesen működőképes dolog a GP-n. Nem zuhan persze le a sebességmutató a gázmarkolat elengedésére, de érezhető a menetszélnél intenzívebb lassító hatás.

Persze egy erős blokk önmagában nem vezet sehova. Olyan váz kell ide, ami nem ijed meg a lapra döntött motortól, ami képes kijátszani Magyarország kátyúit, és ami elviseli a 75 ló torzító hatását. Kedvenc kanyarjaimhoz érve némiképp már forszírozom a tempót, az ismerős utak varázsa magával ragad, és még gyorsabb haladásra ösztökél. Játszi könnyedséggel borítok bele gyors egymásutánban az ívekbe, a motor meg sem rezdül, a Michelin Pilot Sport abroncsok tapadnak, mint a parancsolat, a masszív alumínium lengővilla pontosan jelzi az út hibáit. Majd kövér sebességgel érkezek egy felüljáróhoz, a gép megmakacsolja magát, feje erősen csapkodni kezd, az ütéshullámokba beleremeg az egész motor. Az iménti makulátlan kép megfeslik; nocsak, itt az első gyenge pont. Semmi sem tökéletes. Próba gyanánt megjátszom még egyszer a ziccert, az eredmény hasonló. Nagy tempójú döntött kanyaroknál már nem képes mindent feldolgozni a futómű, ami kicsit zavaró lehet a sietősebb rundoknál. Visszakanyarodva a rendeltetésszerű használathoz ilyennel nem találkoztam, ezt aláírom. A fékek tisztességgel lassítanak, az első tárcsák számomra minimálisan alulméretezzetek – főleg, ha a móka kedvéért extrém rövid féktávokkal utazik a kedves felhasználó. Az első villák ilyenkor szinte teljesen összeülnek, és az első kerék pattogásba kezdhet. Persze, a fémfékcsövek ellenére sem sportmotor ez… ez robogó. És ennyi a magyarázat. Egy robogóból nem lesz motor, pont.

Jó ez a bordó szín, a fekete nem kevésbé, az idomokon viszont töprenghettek volna egy kapavágásnyival hosszabban is. Értjük mi, hogy a retro meg a minimo a divat, na de kérem, ez lassan túl izé lesz. Nem mondom, hogy csúnya, de nem éget bennem túl mély nyomot ez a formavilág. A műszerek informatívan bámulnak vissza, a két kerek számlapból – de főleg felirataikból – sugárzik a Gilera ereje. A szélvédelem kicsit kevésnek bizonyult. Hiába az elektromosan állítható plexi, a gomb tologatásával inkább csak a menetszél búgása erősödött – talán egy utángyártott darab mindent megoldhat. A sok kritikát kapott csomagtér valóban nem nagy, de a benne lévő világítás tiszta praktikum – apróságok, melyek szebbé tehetik a mindennapokat a robogóval. A kézifék masszívan horgonyozza le a GP800 majd’ 240 kilóját, előnyös, ha az ember lejtőn adja parkírozásra a fejét. Érdekes, hogy amilyen kényelmes rövidtávon az üléspozíció, olyan gyorsan fásulhat bele az ember konstans sebesség mellett. Valahogy túl messze van a kormány, ami némi gémberedést indukál a hátban. Nincs mese, a végtelen országutakra kiérve fészkelődni kell, hogy ne macskásodjunk meg. Az utasom is valami ilyesmiről panaszkodott, helycsere után leginkább székelési pozitúrában kellett guggolnom a hátsó ülésen, de teljesen kibírható a dolog még középtávon is.

Engem lenyűgözött a Gilera nyolcszázasa. Olyan sportos luxusjárművel mehettem ából bébe Budapesten, amivel élvezet volt levadászni minden kanyart, megelőzni minden BKV buszt, vagy éppen könnyeden cirkálni a Duna parton. A kategóriának igenis van létjogosultsága, szerintem a robogóktól ódzkodók táborának nagy része simán átnyergelne egy ilyen motorra, ha hasonló felhasználási profillal ül nyeregbe, mint amit a GP kínál. 2,599,980 forintot kiadni egy robogóért nem kevés, valljuk be őszintén, ám nincs apelláta, a kényelemért pengetni kell. A konkurencia sincs sokkal jobb helyzetben, és arra hogy drága-e, a válasz mindig az eladási statisztika. Március óta forgalmazzák a gépeket, és bizony szép számmal viszi őket a magyar publikum. Mivel a perselyemben most nincs két és fél misi, biggyedő ajkakkal bár, de veszek egy májusi BKV bérletet. Csáó dzsípínyolcszáz!