Tüzet lopott - Teszt: Gilera Fuoco 500ie - Gilera robogó
Behunyt szemmel fújjuk a leckét: minden motor könnyebb lesz néhány dekával, erősebb 1-2 lóerővel, a csopperek pedig még nagyobb hengereket kapnak. Valljuk be, igazi, lúdbőröztető újdonság egy ideje nemigen terem, hacsak a soha meg nem valósuló koncepciógépeket nem tekintjük annak.

Öt szemmel hirdetés
A Piaggio háromkerekű konstrukciójának kidolgozója minden bizonnyal eladta a lelkét az ördögnek a titkos formuláért, mely segítségével elkészítették az utóbbi idők legérdekesebb robogóját, de azt is mondhatnám, motorkerékpárját, az MP3-at. Hogy az ötlet nem vakvágány a motorkerékpár-gyártás történetében, azt az is példázza, hogy a 250-es MP3-ból már eddig több mint 20 000 darabot sikerült eladnia az olasz gyárnak, valamint hogy itt nem állt meg a Piaggio. Elkészült a 400-as változat, valamint Piaggio MP3 közvetlen folytatása, a Gilera Fuoco.
Oldalról akár normális robogónak is nézhetnénk, hátulról mintha csak lógatná a lábait a motoros, elölről viszont döbbenet. Manapság a dizájnerek gyakran hangoztatják, hogy agresszív megjelenésű járművet kreáltak. Ez a Fuocóra tényleg áll, elegendő csak a fekete gallytörőrácsra koncentrálnunk, ami hátul az utas kapaszkodójánál ismét csak visszaköszön.
A fejidom szögletes vonalai és öt fényszórója erre csak rátesz egy lapáttal. Ez persze bármely más motoron könnyedén elképzelhető lenne, de van itt egy egész kis apróság, ami különlegessé teszi a Fuocót: ennek a robogónak elöl eggyel több kereke van.

Minden kerékre jut egy féktárcsa,
de hátul van a nagyobb
Az egyazon konszernhez kapcsolódó márkáknál a technikai újdonságok áramlásának semmi sem szabhat határt, így a Fuoco (jelentése magyarul: tűz) is a Piaggio MP3-tól örökölte elvetemült futóműmegoldását. Az első paralelogramma-felfüggesztés négy alumíniumkarból áll, amelyek négy csuklópánttal és a paralelogramma két szélén segédrúddal, csuklók és csapágyak segítségével rögzülnek a villanyakhoz. A parkolás sem mindennapi. Nincs oldalsztender, a robogó a saját lábán áll. Központi támasz van ugyan, de gyakorlatilag nincs rá szükség, csupán szervizeléskor és hosszú tároláskor érdemes használni. Sok robogón van rögzítőfék, de a Fuocónál van igazán értelme. A csinos alumínium kart behúzva a műszerfalon piros visszajelző figyelmeztet a rögzítésre. Rendeltetésszerűen érdemes használni, mert különben van esély, hogy elgurul a gép.
Aki szintén ellopta a tüzet

Prométheusz, Szekszárdon.
Varga Imre szobrászművész
alkotásaPrométheusz Iapetosz és Klüméné fia, Atlasz, Menoetiusz és Epimétheusz testvére. Ő volt a legravaszabb a testvérei közül, és nem tisztelte az isteneket. Prométheuszt és Epimétheuszt bízta meg Zeusz azzal, hogy teremtsenek lényeket, melyek benépesítik a földet. Epimétheusz teremtette az állatokat, Prométheusz pedig az istenek képmására az embert, de olyan sokáig foglalkozott vele, hogy mire elkészült, Epimétheusz az összes előnyös tulajdonságot elhasználta az állatok teremtésénél. Prométheusznak megesett a szíve esendő teremtményein, és úgy döntött, ellopja nekik a tüzet, ami addig csak az istenek tulajdona volt, hogy az ember az állatok fölé emelkedhessen.
Forrás: wikipédia

A műszerfal két célkeresztje között a sárga lámpa jelzi, hogy
inog alattunk a futómű, vagy fix

Ez a kapcsoló korántsem hagyományos.
A billenőkapcsolóval lehet fixálni a futóművet
A jobb kormánykapcsolón eddig idegen gombot találunk. Ezzel lehet a motor dőlésszögét rögzíteni. Megállás után csak egy mozdulat, és az első futóművet elektrohidraulikusan blokkoló rendszer segítségével fixen áll a robogó abban a szögben, amiben éppen hagytuk. Ennek akkor van jelentősége, ha például lejtőre merőlegesen parkolunk, így a motor továbbra is függőlegesen állhat. Amint a fordulat 2000 fölé emelkedik, az elektronika automatikusan old, és ismét dönthető a gép. A reteszelő rendszerrel a lámpánál is játszhatunk, használatával ugyanis nem kell lerakni megálláskor sem a lábat. Újdonság az ülésbe rejtett vezetőt érzékelő biztonsági szenzor is. Három keréken bátran indíthatjuk a motort, de - a szenzornak köszönhetően - gázadáskor csak akkor indul, ha ráülünk.
1550 mm-es a tengelytája 30 mm-rel több, mint a Kawasaki GTR1400 szupertúragépé
MASTER 500ie és a 14 colos hátsó kerék hirdetés
A Fuoco motorja nevéhez híven tüzes, a burkolat alatt a Gilera legerősebb, MASTER 500ie blokkja dolgozik, automata röpsúlyos kuplunggal békés együttműködésben. Elegendő könnyedén belekapaszkodni a markolatba, hogy érezzem az 500 cm³-es (egész pontosan 492,7 cm³), négyszelepes, direkt befecskendezéses és vízhűtéses motor teljesítményét: nulláról százra 7 másodperc alatt gyorsul. 143 km/h-ra képes, ehhez dinamikus gyorsulás jár még a végsebesség közelében is. A motoregységben két gyertya is van. A dupla gyertyás megoldással az üzemanyag elégetését optimalizálták, így csökkent a motorzaj, valamint a károsanyag-kibocsátás.
Az első élmény, hogy nincs élmény. Azaz klasszikus motoros élményt nyújt, menet közben észre sem venni a különbséget, három keréken teljes élvezettel motorozhatunk. Semmi sem érezhető a plusz kerékből, a motor ugyanúgy irányítható, dönthető, a kormány könnyedén fordítható, akár a hagyományos kétkerekűek esetében. Ekkora döntési szög eddig robogóval nem volt lehetséges. Mondhatnám, bolondbiztos a futómű, soha ilyen biztonsággal nem döntögettem robogóval, holott 244 kilót nyom, azaz negyvennel többet, mint az MP3. Ha valami csúszott, az a hátsó kerék volt, miközben a lábtartó és a kipufogó tüzet csiholt az aszfalton. Hogy a Fuoco igazi énjét tutira megtapasztaljam, nyakamba kaptam egy jó kis zuhét. A háromlábú Gilera megmutatta, hogy micsoda könnyedséggel és biztonsággal lehet vele döntögetni még a vizes-csúszós körforgalomban is.
A hátsó kerék csúszik meg először, ha túldöntjük - ez még korántsem a határ
A kanyarodás mellett a Fuoco a megállásban is nagy tehetség. A gyár szerint 20%-kal rövidebb fékútra van szüksége egy egyszerű robogóhoz képest. Az biztos, hogy három tárcsafékével nagyon stabilan fékezhető a szerkezet, de természetesen csak hátsót használva ennek a motornak is kitör a hátulja.
A csomagtartóra pakolást jelentősen megkönnyíti a kapaszkodóul is használható vascső
785 mm-es ülésmagassága kis- és nagynövésűeknek is kényelmes
Ülése egészen kényelmes, ilyen széles lap nemhogy egy robogónak, de egy luxustúragépnek is dicsőségére válna. Csak hosszú távon vált betonkeménnyé. Sportosra hangolt futóműve a sima utat jobban szereti. Különben pattog. Ezen a gépen is megtaláljuk az ülésvédő ponyvát, ami lehet, hogy lényegtelen apróságnak tűnik, de igazán akkor értékeljük, ha nem az ázott ülésre kell huppannunk.
A Fuoco az első olyan szerkezet, amire teljes nyugalommal kijelenthetem, hogy egyformán hihetetlen élmény vezetni kezdő és rutinos motorosnak egyaránt. Exkluzivitásához képest egészen kedvező összeg áll árcéduláján. Regisztrációs adóval együtt összesen 2 099 920 Ft-ot kérnek a hazai márkakereskedésekben érte, hihetetlen, de 100 ezer forinttal kevesebbet, mint a Suzuki 650-es sima Burgmanjáért, hát nem megéri? Ezennel a Fuocót is betoltam álmaim garázsába, remélem egyszer tényleg sorra kerül.
Befér a hatalmas Schubert Concept
Műszaki adatok
Motor: egyhengeres, vízhűtéses, négyütemű, négyszelepes, SOHC MASTER
Hengerűrtartalom: 492,7 cm³
Furat x löket: 94 x 71 mm
Kompresszió viszony: 10-11 : 1
Max. teljesítmény: 40 LE (29,5 kW) 7250 1/min-nél
Max. nyomaték: 42,23 Nm 5500 1/min-nél
Keverékképzés: elektronikus üzemanyag-befecskendező
Váltó: automata CVT
Kuplung: száraz centrifugális
Váz: dupla bölcső térhálós, nagy szilárdságú acélcsőből
Első futómű: négy alumínium segédkarral összekötött paralelogramma, két kormány oszloppal és elektrohidraulikus futómű-pozícionálóval
Hátsó futómű: egykarú lengő villa, a motorblokk rezgéseit csillapító vázcsatlakozással, dupla hidraulikus, négy fokozatban állítható rugóelőfeszítésű lengéscsillapítóval
Első fék: 240 mm-es dupla tárcsafék, kétdugattyús féknyergekkel
Hátsó fék: 280 mm-es tárcsafék, kétdugattyús, úszónyerges munkahengerrel
Parkolófék: mechanikus, a hátsó kerékre hat
Első kerekek: alumínium ötvözet, 3 x 12"
Hátsó kerék: alumínium ötvözet, 4,5 x 14"
Gumik: elöl 120/70-12" 51S, hátul 140/70-14" 68S
Méretek (H x Sz): 2160 x 775 mm
Tengelytáv: 1550 mm
Ülésmagasság: 785 mm
Száraz tömeg: 244 kg
Üzemanyagtartály térfogata: 12 l (1,8 l tartalék)
Fogyasztás : 4,7 l/100 km
Motor - Robogó - Piaggio - Keeway - Gilera - Vespa - Linea
Sebestyén Antal Értékesítő: +36 70 578 7690
Bővebb információk: http://www.webrobogo.net/
Motor infó: http://webrobogolink.mconet.hu/
A hír támogatója: Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: magyarország.mconet.biz
Partner oldalak:
Építőanyag kereskedés és Tüzép - Mapei - Cement - Tégla - Sóder - Cserép - Mész
Lakás - Eladó lakás - Társasház - Ingatlan - Lakópark